Aloha Hawaii! - 11 óra időeltolódás menedzselése két gyerekkel

A legutóbbi videóban említettem, hogy ez a videó arról fog szólni, hogy itt az otthoni időhöz képest 11 óra az időeltolódás, és hogy vajon hogyan ment az átállás a családnak. Kértem, hogy írjatok kommenteket, hogy szerintetek kinek ment négyünk közül a legjobban az átállás, sokan írtatok, a legtöbben Vincére tippeltetek, hogy neki ment a legkönnyebben, őt követte Bence. Én is azt gondoltam, hogy így lesz. Az az igazság azonban az, hogy nem így történt. 

Az egész átállás egy hetünkbe került. Első éjszaka Los Angelesben még “csak” kilenc óra eltolódás volt, ami azt jelenti, hogy amikor megérkeztünk, ottani idő szerint délután négy óra volt, de ugye az már az otthoni idő szerint bőven az éjszaka közepe. Bár a repülőút végét végigaludták a gyerekek, hiszen ők még akkor az otthoni idő szerint működtek. De ugye a leszálláskor felébredtek, de ezzel megtörtük az éjszakájukat rendesen. ÍGy ennek megfelelően már alig bírták Los Angeles-i idő szerint este hétig, Vince el is aludt a karomban vacsora közben. 

Kb. Este hétkor el is aludtunk. Viszont, ahogy ment bele az idő az otthoni idő szerinti reggelbe, nem meglepő módon felébredtünk ottani idő szerinti éjjel egykor. , de az otthoni idő szerint az már éjjel három. Így annak ellenére, hogy az utolsó pár órát végigaludták a gyerekek, nagyon álmosak voltak, alig bírtuk kihúzni ottani idő szerinti hét óráig. Sőt, Vince nem is bírta ki, elaludt a koromban vacsora közben. Mire mindannyian lefeküdtünk, ottani idő szerint este nyolc volt, itthoni idő szerint reggel hat. Nem meglepő, hogy nem is tudtunk sokáig aludni, éjjel egykor Vince fölébredt és elkezdett magyarázni, amitől persze felébredt mindenki. 

Reggel 10-ig ki kellett bírnunk, ami nem volt könnyű, mert tök sötét volt, mindenki aludt, és mi ott voltunk egy szűk szállodaszobában... 

Aztán továbbrepültünk, és ahol most vagyunk, Hawaii-on, még plusz két óra időeltolódás van, így a következő napokban már 11 óra időeltolódással kellett megküzdenünk. A legtöbben azt írtátok, hogy Vincének ment szerintetek a legkönnyebben, és én is úgy gondoltam, hogy így lesz. 

Nézzük, hogy történt! 

Az első két napban ugyanaz a forgatókönyv játszódott le, ottani idő szerint este hét-nyolckor kidőlt mindenki, és hajnal egy-kettő körül Vince “keltett” mindenki. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy persze mi felnőttek sem aludtunk már akkor mélyen, és Bence sem. Viszont utána Vince folytatni tudta a két-három óránkénti “napközbeni” alvásos rutinját, mi kóvályogtunk, mint az őszi légy. 

Aztán napközben altattuk Bencét, és nála csak arra kellett figyelni, hogy két óra alvás után finoman kelteni kellett. Vince viszont a még a negyedik napon is bealudt, gyakorlatilag ébreszthetetlenül délután. Én az ötödik napon kezdtem kicsit elkeseredni, hogy hogy fog ez majd, és mitől változni. A párom nyugtatgatott, hogy majd csak igazodik a mélyalvása, és az ébrenléte a világossághoz, és a sötétséghez, de ez az ötödik napon még abszolút nem látszott. Szemmel láthatólag Vincét egyáltalán nem zavarta a nappali világosság, ha ő elálmosodott, akkor aludt, szemben mondjuk Bencével, akinek lehetett az értelmét hatni, és kitolni az alvásidőt, hogy ne most aludjon, bírja még kicsit ki... 

És arra sem számítottam, hogy Vince nagyon beállt már otthon is arra, hogy este nyolc körül volt egy hosszú, mély, akár öt-hat órás egyben alvás a is, amikor még csak nem is ébredt, és hogy ezt lesz nehéz majd az itteni időhöz igazítani. 

Aztán a hatodik napon valami történt. Ebben a délutáni ébreszthetetlen alvásban egyszercsak megébredt, kb. úgy, ahogy éjszak szokott, amikor cicin pikk-pakk vissza alszik. Na itt résen voltam, és adtam neki cicit, de nem altattuk vissza. Ez ismétlődött meg a hetedik napon, és ezen a két napon már értelemszerűen nem is ébredt és ébresztette a családot éjjel kettő-három körül. A hetedik napra virradólag ötkor, a nyolcadik napra virradólag hatkor keltünk. 

Szóval egy teljes hétbe telt a teljes átállás, és Vince volt a legnehezebb eset. Szerintem a helyes sorrend az lett volna, hogy mi felnőttek állunk át a leggyorsabban, közvetlen utánunk Bence, és végül Vince, de mivel egy szobában aludtunk, be kellett várnunk Vincét, és így körülbelül egyszerre ált át a család. 

Szóval nekem az a tapasztalatom, hogy akkora gyerekeknél, akiknél már lehet az értelemre hatni, sokkal könnyebb az átállás, az ilyen egészen piciknél, mint Vince, nehezebb. Nekem ezek a tapasztalataim, és örülök, hogy megoszthattam veletek! 

Aloha, Hawaii! - A repülőút

Az utolsó tavalyi videómban említettem, hogy 2020 nagy változásokat hoz a családunknak. Itt az ideje, hogy többet is eláruljak erről. A páromnak adódott egy lehetősége Amerikában, és mi úgy döntöttünk, hogy vele tartunk, így most egy ideig itt leszünk. 

Most először magáról az utazásról szeretnék pár dolgot megosztani veletek, itt: https://youtu.be/TLbiuHFljh4

Majdnem 2 teljes nap utazás, összesen 20,5 óra repülőút, három átszállás, 11 óra időeltolódás menedzselése egy három éves, és egy négy hónapos gyerekkel. Saját tapasztalataim következnek. 

Az utazás napján otthoni idő szerint hajnalban keltünk. Mivel hosszabb időre jöttünk, ezért elég sok lett a csomagunk, három bőrönd, amit feladtunk, illetve a mózeskosaras babakocsi testvérfellépővel, ezenkívül egy nagy kézipoggyász, egy Sellei Lilla hátizsák, a nagyobbik fiamnak egy kis hátizsák és egy kis gurulós bőrönd volt a csomagja. A repülőtéren lefóliáztattuk a feladós bőröndöket, és a babakocsit, mint utóbb kiderült nagyon jól tettük. 

Az első út Londonig vitt, ami körülbelül két óra repülőút volt. Sejtettük, hogy a nagy még az otthoni idő szerinti, délben, egykor esedékes alvását fogja csak aludni, és mivel hajnalban indult a gép, ezen az úton még teljesen ébren volt, de a kicsi is, mivel ő meg a hajnali kelés miatt a reptérig vezető utat aludta végig. Egyébként csak zárójelben teszem hozzá, hogy a kicsi otthon is mostanában elkezdett rosszabban aludni, egy pár hete sokszor kelt, ezért én már alapból nagyon fáradtan indultam neki az útnak. 

A londoni reptéren nagyon kevés időnk volt, késett is a gép, úgyhogy szinte szaladni kellett az amerikai géphez, épphogy egy szendvicset tudtunk venni, de megenni már csak a gépen tudtuk.

Zsúfolásig volt telve a gép, a kézipoggyász bőröndünket csak a bizniszclásson tudták elhelyezni, pedig abban voltak a nagyobbik fiam játékai, amivel terveztük túlélni a 11,5 órás utat. A középső négyes sorban ültünk, a gép hátuljában, az utolsó előtti sorban, hárman, én a kicsivel az ölemben full középen. Annyi mozgásterem volt, hogy semmi. Mellettem Bence, kívül apa. Még pelenkázni is úgy kellett kievéckélnem, mert a mellettem ülő hölgy szerintem magától nem áll volna fel tizenegy órán keresztül. Pedig Vince ezalatt az idő alatt háromszor is telenyomta a mosható pelus eldobós betétjét, amit ez alatt az utazás alatt próbáltam ki, de erről majd lesz egy külön videó. 

A repülőút alatt Vince aludt, sokszor keveset, ahogy ő egyébként ezt a hétköznapokban is szokta, Bence viszont az itthoni idő szerint esedékes déli alvásakor aludt másfél órát, majd amikor szintén itthoni idő szerint mentünk bele az éjszakába, elaludt, így összességében a 11,5 órából aludt kb. 6-ot. A maradék időben viszont iszonyú kellemes meglepetésként egész jól elvolt. Meséltünk, rajzoltunk, ettünk. Mivel ő még nem néz mesét egyáltalán, itt sem akartam megtörni. Az ülés háttámlájába szerelt képernyőn csak az utunkat figyelte. Mielőtt elaludt este, közölte, hogy apa, én futkározok. És lenyomott egy 8-10 oda-vissza kört a székek között, és elaludt. Szerintem mostanra értette meg, hogy mi is az a repülés. 

Mivel mi egy viszonylag sokat utazó család vagyunk, neki személy szerint ez volt az ötödik repülőútja, köztük két éve, amikor ő másfél volt, egy ugyanilyen hosszú amerikai út is benne volt. Akkori emlékeink, hogy alig bírtuk valahogy lekötni, folyton ment volna, felmászott mindenhova, most egy meglepően értelmes, komoly kis háromévessel utaztunk. Nagyon kellemes meglepetés volt. A mellettem ülő nő, amikor megérkeztünk, csodálkozását fejezte ki, hogy mennyire csendben viselték a gyerekeink az utat… Különösen úgy, hogy a mögöttünk lévő sorban volt egy kisbaba, aki végigsírta az utat, nagyon fárasztó volt.

Istennek hála, az én gyerekeim sosem sírtak a repülő utakon, ami szerintem nagyban a cicinek köszönhető, hiszen Bence is, amíg pici volt, az ölemben utazott, és amikor csak eszébe jutott cicizhetett, ő könnyen el is aludt rajta. Vince viszont inkább csak az esti altatások során alszik el cicin, ezért kicsit tartottam tőle, hogy őt hogy fogom altatni, de úgy tűnik érezte ő is, hogy ez egy merőben más helyzet, mert simán aludt el cicin a repülőn is.

Amikor Los Angelesbe értünk, ottani idő szerint délután volt, ezért elfoglaltuk a szállást, Vince úton-útfélen aludt rajtam a hordozókendőben. Egy batyukendőt, és egy karikást vittem, de végülis csak a karikást használtam. Este hétig kihúztuk, de addigra mindkét gyerek nagyon fáradt volt, Vince vacsora közben cicin, el is aludt, a vállamon vittem fel a szobánkba. Ottani idő szerint éjjel egy órakor keltünk, és már vissza sem tudtunk aludni. A tizenegyórás időeltolódásra való átállásról lesz majd még videó.  

Szóval éjjel egykor felkeltünk, valahogy eltöltöttük az időt reggel 10-ig, amikoris indultunk tovább, még egy hat órás repülő várt ránk, amit a gyerekek végigaludtak, Bence is, hiszen hajnal egytől 10.ig volt fenn előtte. Mi viszont, felnőttek már nagyon fáradtak voltunk. Amikor végre leszállt a gép, a párom a gépen felejtette a fényképezőgépet, és már a taxiból fordultunk vissza érte, szerencsére meglett. A negyvenperces autózás után megérkeztünk az itteni lakásunkba, húsz percet kellett várni a kulcsra, a lakás még nem volt kitakarítva. Itteni idő szerint este nyolcra aludt el mindenki. De hogy mikor keltünk? A 11 órás időeltolódásra való átállásról, erről a hosszú folyamatról egy következő videóban fogok beszélni.

Letegyem? Ne tegyem? - Életvitelszerű hordozás és önállóság

Nemrég érdekes levelet kaptam egy anyukától, aki részt vett a hordozós klubban. Azt mondta neki a gyermekgondozás körüli személyek egyike, hogy amikor ébren van, tegye le minél többet, hogy megtanuljon elleni/eljátszani magában, altatni ne nagyon altassa, hogy megtanuljon egyedül aludni, séták alkalmával pedig szoktassa a babakocsihoz. Joggal kérdezte ezért az édesanya, hogy hova férne bele a “napirendjükbe” a hordozás? 

A teljes videó itt

Ennek kapcsán nekem is eszembe jutottak első kisbabás napjaim. A rengeteg ellentmondó vélemény mellett eligazodni… Például, hogy meg kell-e tanulni a gyereknek egyedül aludni? Hozzá kell-e szoktatni a babakocsihoz, vagy nem? Jó-e az, hogy “magunkhoz” szoktatjuk a hordozással, vagy nem? Adjunk-e cumit, vagy sem? Lehet-e túletetni anyatejjel, vagy sem?  Jó-e, ha minden jelre mellre teszem, vagy sem?

Én már az első várandósságomban elolvastam egy könyvet, aminek hatására éreztem, hogy a kisbabámnak és nekem is akkor jó, ha magamon hordozom a hordozókendő ölelésében, és ő belélegezheti szabadon az illatomat, és hallhatja a szívverésemet. Elhittem, hogy nem ettől lesz anyámasszony katonája, és nem ettől nem lesz önálló. Elgondolkodtam, hogy miért van az, hogy a nálunk sokkal ösztönösebb népek fele ennyire nem görcsölnek rá a baba körüli teendőkre. Nem próbálják a kisbabákat “tanítani” erre-arra, és nem várják el azt, ami evolúciósan sem elvárható egy magatehetetlen kis lénytől, hogy jól érezze magát “egyedül”, védtelenül.

Elhittem azt is, hogy az a legtöbb, amit tehetek a kisbabámért, ha magamat adom. Ha álmos, és aludni szeretne, akkor altatom, ha cicin szeretne megnyugodni, akkor hagyom, és nem pótolom önmagamat egy műanyagdarabbal, amit szintén szopizni kell. Elfogadtam, hogy a kisbabámnak nem feltétlenül jó kiszolgáltatottan, vízszintesen feküdni egy mozgó dobozban, amit babakocsinak hívunk, hanem sokkal jobb neki függőlegesen, a hátamon, “embermagasságból”, a testközelségben ismerkedni a világgal. 

Ráadásul az is feltűnt, hogy kisbabaként hétről-hétre minden változik. Amikor a más szülők végre megtanítják a kisbabájuknak, például, hogy hogyan kell egyedül aludni, akkor beindul a fogzás miatti nyugtalanság, és a mozgásfejlődés, amikor már nem akadály átjutni a szülők ágyába, és kezdhetjük az egészet elölről. Szóval szerintem teljesen fölösleges ezen görcsölni. Bizonyos dolgokra egész egyszerűen akkor lesz képes a gyermek, amikor idegrendszerileg érett lesz rá. 

Nemrég részt vettem az Első Magyar Babahordozó Konferencián, ahol 

Rosie Knowles, A miért fontos a babahordozás című könyv szerzője előadásában elhangzott, hogy a kisbaba agyában 1 millió idegi kapcsolat alakul ki másodpercenként, az alapján, hogy a szervájára (igényére, panaszára, sírására, jelzésére) milyen válasz érkezik. 

A letett csecsemőkben, akiknek a sírására nem érkezik válasz, a stressz hormonszint emelkedik meg, és bennük egész életükben magasabb tartományban marad, míg a korai kötődésben az oxytocin, a nyugalom, a szeretethormonja emelkedik meg, és áll be magasabb tartományokba. Rosie Knowles szerint ezért élete első hónapjaiban, éveiben bármennyi időre, bármilyen élethelyzetben, bármit is csinálunk tartsuk testközelben, magunkon, vagy a karjainkban a gyermekünket, és így szilárd talajon fog későbbiekben állni.

A másik gyakori érv, ami az életvitelszerű hordozás ellen fel szoktak hozni, az az, hogy ha folyton ránk van kötve a gyermek, akkor mitől fog beindulni a mozgásfejlődése. Az igazság viszont az, hogy a mozgásfejlődést az agykéreg irányítja, ezért a mozgásfejlődés háttere az idegrendszeri érés, és nem pedig az, hogy milyen sokat tettük le hasra, vagy hanyatt a kisbabát. Az idegrendszeri érés motorja pedig: az érintés, a mozgatás, a biztonság, és a stresszmentesség.
Ilyen szempontból pedig a hordozás, vagyis az érintés, a mozgatva levés, és biztonság hármasa a legjobb korai fejlesztés! 

És most jöjjenek a saját tapasztalataim. Közben az elsőszülött kisfiam már három éves lett, és most újra van kisbabám, akit nonstop hordozhatok. És hogy mi lett a most három éves, nonstop hordozott, szoptatott, együtt alvós kisfiamból? Egy magabiztos, önálló kisfiú, akinek a mozgásfejlődésében abszolút minden időben történt, ráadásul elképesztő egyensúlyérzékkel, és ügyességgel van megáldva. Másfél éves korától szobatiszta és pont azóta gyönyörűen beszél is. Nem egy aqyámasszonykatonája, az biztos. Úgyhogy én boldogan hordozom őket, mert ez nekem is, nekik is a legjobb. Örülök, hogy megoszthattam ezeket veletek. 

A mi napirendünk - 3 hónapos babával

Kisbabás szülőként mindig kérdezgetnek, főleg idősebbek, de néha saját anyatársaim is, sőt, a legutóbbi egy nap blogom után sokan kérdeztétek tőlem e-mailben, hogy van-e már a kisbabámnak napirendje? Ezért gondoltam, hogy így, videóban válaszolok nektek. Szigorúan saját tapasztalatok következnek. 

Teljes videó itt

Úgy gondolom, hogy régen, generációkkal korábban a napirendnek nagyon nagy jelentősége volt a gyereknevelésben. 

A napirendre szoktatásra dr.Spock óta mindenki úgy tekintett, mint valami rettenetes dologra. Szüleink idejében ugyanis még szigorú, óra szerinti napirendhez szoktatták a babákat: három-négy óránként mindig ugyanabban az időpontban evés, mindig ugyanakkor alvás, és ha netalán szegény baba kicsit korábban éhezett meg, akkor is ki kellett várni a következő etetési időpontot. 

Ezzel szemben Tracy Hogg (Suttogó) azt mondja, hogy a dolgok sorrendje számít. Az általa 4É módszernek elnevezett rendszer szerint az evés (Étkezés) után mindig játék (Ébrenlét) kell, hogy következzen, majd jöhet az alvás (Édes álom), és ekkor jut idő végre magunkra (Én). Ez a módszer az első hónapokban jól követhető, és kellőképpen rugalmas ahhoz, hogy az anyuka se vesszen el teljesen a teendők tengerében és a baba is jól érezze magát. Ha idő előtt megéhezne (pl. növekedési ugrás miatt), a játékidőben kedvére ehet, és nem következhet be az, hogy evés után elalszik, aztán felkel és megint éhes, de megint bealszik szopizás közben. Számára is jó, hogy az alvásidőre kifárad és kevesebb gond van az elaltatással, hiszen pontosan tudja, mikor kell elaludnia és már eléggé fáradt is akkorra.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nem kényszerítek magunkra semmilyen napirendet. Már a nagyobbik kisfiammal sem tettem. Szerintem az igény szerinti szoptatás eleve kizárja a szigorú napirendet. Egyetlen fix időpontunk van, pontosabban egyetlen forgatókönyv biztos: az esti rutin. Vincét pontosan hétkor viszem fürdeni, majd szopizás, és legkésőbb fél nyolckor alszik, legtöbb esetben cicin elalszik, néha viszont kendőbe teszem. Amíg altatom Vincét, addig Bence vacsorázik apával, majd elmegyünk fürdeni, törekszem rá, hogy sokszor velem menjen, de ennek feltétele ugye, hogy Vince előbb elaludjon. Ha sikerül ez, akkor Bencét én tudom fürdetni, együtt fürdünk, aztán mese, szobi, és alvás. Ha jók vagyunk, akkor fél kilenckor alszik mindkét gyerek, és még egy kicsi időnk apával is van. Próbáltuk együtt fürdetni, és altatni is őket, de nem ment.

Nekünk ez vált be legjobban, így legalább egyel több olyan része is van a napnak, amikor csak Bencével foglalkozom, nekem fontosak ezek az idők. 

A nap többi része rugalmas, és egy dologra figyelek oda, ami nekem nagyon bevált. Ez nem más, mint a baba alvási ritmusa. Van egy nagyon jó kis táblázatom, amelyben benne van, hogy egy különböző életkorú baba mennyi órát bír ki ébren. És persze, ez ahogy idősödik a baba, úgy változik. Míg újszülöttkorkan maximum egy órát bír ébren, addig egy hét hónapos baba már akár négy órát is. Pl egy három hónapos baba, mint Vince 1,5-2 órát van ébren. És tényleg észrevehető, hogy 2 óra ébrenlét után már kezd nyűgösködni Vince. Ilyenkor bárhol vagyunk, otthon, vagy máshol, előkerül a kendő, és Vince már alszik is. Így jelenleg körülbelül 3-4-szer alszik egy nap, 30-90 percet egyszerre, pont, ahogy a tankönyvben meg van írva. 

Éjszaka egyelőre egyszer - maximum kétszer kel, de Bence után vannak emlékeim, hogy ez még bőven változni fog. Kelni pedig 6-7 óra körül szoktunk, attól függően, hogy Bence mikor kel, így éjszaka is megvan az ajánlott 11-12 óra alvása. 

Szopizni igény szerint szopizik, bárhol, bármikor, elaludni pedig napközben kendőben szokott, ha itthon vagyunk, akkor leteszem a kiságyba. Este pedig cicin alszik el, és éjjel is cicin alszik vissza.

Ez a fajta napirendnek alig nevezhető időbeosztás, és az, hogy bárhol, bármikor tud cicizni, illetve aludni, nekem hatalmas szabadságot ad. Bátran megyünk Bencével vagy épp Bence nélkül mindenhova, mert tudom, hogy közben a kicsinek is megadok mindent, amire szüksége van. Nem kell hazaszaladnunk, mert mondjuk a kicsinek enni kell, vagy azért mert aludnia kell. A kicsi alkalmazkodik hozzánk, ha mi is alkalmazkodunk hozzá, abban a pár dologban, amire egy ilyen pici babának szüksége van. 

Így érkezett Vince a világra - Örömteli, csodálatos születésünk

Hosszú és gyönyörű második várandósságom alatt mindvégig nagyon készültem egy olyan természetes, háborítatlan szülésre, amilyen az első szülésem volt. Mindkét esetben az Örömteli szülés, Hipnobirthing módszerét választottam, ahogy ezt az Örömteli felkészülés a második szülésemre videósorozatban nyomon követhettétek. 
Második kisfiam sem sietett a világra. Amíg be nem töltöttem a 40. hetet, egy-két kósza jóslófájást nem számítva, különösebb nem történt. Aztán a 40. hét fordulóján sok minden változott. Orvosommal, aki tudomásul vette, hogy minél kevesebb orvosi vizsgálatot szeretnék, a 36. héttől párszor egyeztettem csak, hogy rendben érzem-e a magzatmozgásokat, jól vagyunk-e, de szerencsére rám bízta a dolgokat. 
Először is, a 40. hét betöltése után történt, hogy egyszerre csak elkezdtem "érezni", hogy közeleg az idő. A relaxációim is elmélyültek, a napjaim egy része álomszerű jelenlétben telt. Ekkor történt, hogy az elmém küldött egy képet (ahogy első kisfiam születése során is egy vizualizáció vezetett): egy gyönyörű tengeröböl képét, ahol volt számomra egy sziklákba vájt barlang, belül puha homok, mindenütt a földön virágszirmok, levelek. Tudtam, hogy ez az én "ősasszony barlangom", ahol világra fogom hozni a kisfiamat. Minden egyes relaxációm során pillanatok alatt itt találtam magam, és szinte filmszerűen pergett le előttem a közelgő szülésem. Naponta többször merültem le ide, és pontról-pontra éltük át Vincével az eseményt, ami majd nemsokára bekövetkezik. Ahogy teltek-múltak a napok, és sokasodtak a finom, de rendszertelen méhösszehúzódások, próbáltam ezekhez igazítani a relaxációkat: aztán már nem is tudtam megkülönböztetni, hogy a méhösszehúzódások hatására merültem a relaxációkba, vagy a relaxációk hatására következtek be a méhösszehúzódások... De mindegy is volt, biztosan tudtam, hogy csendesen, nyugalomban, lassan, de biztosan nyílik a méhszájam, és hogy ez a szinte észrevehetetlen békés folyamat már a "vajúdás" része. A szülés előtt egy nappal a nyákdugó is távozott, és egész napra megmaradt egy finom tágulási vérezgetés, ami hatalmas örömmel töltött el, itt éreztem igazán, hogy közeleg a nagy pillanat. Aznap alig bírtam magammal az izgatottságtól, hogy hátha ma...
A szülés napján reggel nagyon kipihentem ébredtem, tele voltam energiával, és nagyon nagy vágyat éreztem arra, hogy relaxáljak. Szerencsére aznap, délelőtt tizenegy körül jött a nagyi, mintha csak éreztük volna a párommal, hogy erre a napra kell a segítség. Bár már reggel órákon át tartó, de rendszertelen méhösszehúzódásokra ébredtem, de ezek abszolút elviselhetőek voltak, ezért még délelőtt tizenegykor, amikor a nagyi megérkezett, sem tudtam biztosan, hogy ez lesz-e a nagy nap. Viszont ahogy a kisfiam felügyelete megoldódott, elvonultam relaxálni. 
Az ősasszony barlangomban aztán felgyorsultak az események. Miközben mélyen elmerültem a tudatalattimban, csak jöttek, és jöttek a méhösszehúzódások, és én, ebben a mélyen ellazult állapotban hálásan fogadtam őket. Tettem, amit ösztönösen diktált a testem. Közben alkalmaztam a lassú légzést, a hullámokhoz igazodva. Egy idő után azt éreztem, hogy a fitball labdára szeretnék ülni, és azon szeretném folytatni a relaxációt, egy idő után pedig a labdára támaszkodva ringatóztam tovább. Délben ebből az állapotból a kisfiam éktelen sírása zökkentett ki, aki mindeközben kint játszott nagyival, és az időközben hazaért párommal a kertben. Erre visszazökkentem a valóságba, és kimentem, hogy megnézzem, mi a baj. Ekkor már az is átfutott az agyamon, hogy lehet,  hogy lassan mérni kellene az összehúzódásokat, de a kisfiam annyira elkeseredett, hogy szopizni akart. Jó hosszan szopizott, miiközben én ültem otthon a kanapén, és egyre erőteljesebben éreztem a vágyat arra, hogy újra lemerüljek önmagamba, és visszatérjek az ősasszony barlangomba. A szopizás hatására viszont rendszereződni látszódtak az összehúzódások, és sűrűsödtek. Bejött a párom a kertből, és mondtam neki, hogy azt hiszem, itt az idő, hozza a telefonomat, hívni kell az orvost, a szülésznőt, a fotóst, anyukámat... Párom rábírta Bencét, hogy hagyja abba a szopizást, elbúcsúztam tőle és elvitte altatni. Még megkérdezte, mennyi időnk van, de én már csak annyit mondtam, siessünk. 
Mindeközben az idegességnek nyoma sem volt bennem. Nagyon nyugodtnak éreztem magam, azt éreztem, hogy átadtam magam a felsőbb erőknek, a Jóistennek, és már csak befelé koncentráltam. Elmentem zuhanyozni, és ahogy folyattam magamra a meleg vizet, az ősasszony barlangomban találtam magam ismét, és átadtam magam a hullámoknak... Egy pillanatra, amikor a tudatos énem visszavette az irányítást, átsuhant az agyamon, hogy ha most nem indulunk, akkor itt fog megszületni a fiam, a zuhanyzónkban... Ott nekem akkor az is mindegy lett volna, egyáltalán nem ijedtem meg. De a páromra gondoltam, aki ragaszkodott a kórházban történő szüléshez. Be is nyitott a fürdőbe, hogy na mi van, nem indulunk? Kiszálltam, felöltöztem, a méhösszehúzódások közben szüneteket tartva, és a mosdókagylónak támaszkodva. Párom kérdezte higgadtan, mert engem is nyugodtnak látott, hogy hány percenként jönnek, mondtam, fogalmam sincs, de három percen biztos belül vagyunk. 
Ezután nem beszéltünk többet az úton, legalábbis nem emlékszem. Az ősasszony barlangomban pihentem, és hullámoztam a méhösszehúzódásokkal, miközben azokra gondoltam, akiknek hálával tartozom, és akik hozzásegítettek ahhoz, hogy másodjára életemben átélhessem a csodát... Minden összehúzódással árasztottam magamból a hálát, cserébe úgy éreztem, hogy áramlik felém föntről a föld összes energiája...
Aztán megérkeztem a kisbabámhoz. Egy órája váltunk el egymástól, amikor a fitball labdán ringatózva abbahagytam a relaxációt. Dícsértem, bátorítottam, és bíztattam, hogy hamarosan találkozunk. 
Fél kettő körül értünk a kórházba, ekkor már az összehúzódások alatt halvány tolóingert is éreztem. A doktornőm mosolyogva fogadott, és egyből a szülőszobára kísért. Kórházi felvétellel nem kellett bajlódni, mert mindent papírt már előre kitöltöttünk. Kértem a vizsgálatot, hogy megerősítsen abban, hogy jól érzem, hogy a tágulás vége felé tartunk. Megerősített. Számokat nem mondott, csak annyit, hogy épp, hogy a pereme látszik a méhszájnak, Vince tökéletes helyzetben, a CTG fejet épp csak odaérintve, mondta, hogy gyönyörű a szívhang... A burok viszont még tartotta magát, ezért a mondta, hogy esetleg repeszthetjük, ha szeretném, de nekem nem volt okom sietni. A szülésznőm még nem ért be, a fotósunk sem, én nagyon jól éreztem magam a szülőlabdán ücsörögve, Vince jól volt, és úgy éreztem, szívesen elidőznék még kicsit az ősasszony barlangomban. Úgyhogy mindenki békén hagyott. Párom simogatott, és masszírozta a gerincemet, és irányította a légzésemet. Átfutott az agyamon, hogy milyen ügyesen csinálja... Közben befutott a szülésznőm, és Adri, a fotósunk is. 
Ekkor, mivel már egyre sűrűbben jöttek a tolóingerek, a doktornő kérdezte, hogy milyen helyzetet szeretnék választani a kitoláshoz, mondtam, hogy szeretném kipróbálni a szülőszéket. Két összehúzódás között felsegítettek, de pár hullámzás után éreztem, hogy nem az igazi. Átfutott az agyamon, hogy lemásszak a földre, és négykézláb álljak, de mivel annyira sűrűek, és hevesek lettek ekkorra a méhösszehúzódások, nem akartam kizökkenni, és úgy gondoltam, nagyon sok energiámba kerülne ezt megvalósítani. És ezért amikor a doktornő, és a szülésznő villámgyorsan visszaalakította a szülőszéket ággyá, jött a mentő ötlet, az oldalt fekvés. Hozzá kell tennem, hogy egész várandósságom alatt valamiért ebben a helyzetben szerettem a legjobban lenni. Ahogy felvettem az oldalt fekvő helyzetet, azonnal nagyon jól éreztem magam. Annyira, hogy két hullám közben mintha egy-két percre el is aludtam volna. A doktornő felajánlott egy vizsgálatot, elfogadtam. Csak annyit mondott, hogy készen állunk, szívhang gyönyörű, de a burok még tartja magát. Még viccelődni is volt erőm, azt válaszoltam, hogy én azt sem bánom, ha burokban születik meg a kisfiam... 
Aztán megérkezett az első... és én újra ott voltam az ősasszony barlangomban, és leborultam a természet gigantikus ereje előtt. Abban a pillanatban azt éreztem, ami annyira megmaradt az első csodálatos szülésélményem során is, hogy a világ összes női energiája érkezik meg hozzám, hogy valóban híd vagyok most, ég és föld között... 
Az első tolóhullámmal megrepedt a burok is, és szivárogni kezdett -, majd a következővel kiáradt a magzatvíz, ahogy az ősasszony barlangom bejáratát is elmosták a tenger hullámai. Megsimogattam a fejecskéjét, majd párom, és doktornőm - akik iránt oly nagy szeretetet éreztem akkor, ahogy ott álltak, drukkoltak, és szívvel-lélekkel velem voltak - halk biztatására, valamint a szülésznőm gátvédelme mellett mély levegőt vettem, benntartottam, és lefelé irányítottam a légzés energiáját, hogy segítsek a kisbabámnak... Éreztem a testem kilökő reflexét, ahogy kibújt a fejecske, aztán még egy hullám, még egy mély légzés, és fél három után pár perccel könnyedén kicsusszant a parányi test... 
Azonnal megfogtam, és a hasamra tettük. Azt az érzést nem lehet szavakkal leírni. Vince nem sírt. Élénken nézelődött, és apró hangocskákat hallatott, miközben mi könnyekig hatódtunk a párommal. Csak fölül takartuk be, miközben én is szabaddá tettem a mellkasom. Vince azonnal dolgozni kezdett a hasamon, és hatalmas mozdulatokkal feltornázta magát a ciciig. Mindez nem tudom mennyi ideig tartott, de abban az eufórikus állapotban minden perc óráknak tűnt, és minden óra perceknek. Közben a doktornő és a szülésznő csöndben félrevonultak, Vince szopizni kezdett, mintha mindig is ezt csinálta volna, és én újra éreztem a méhösszehúzódásokat, és perceken belül megszületett a méhlepény is. 
A köldökzsinór már fehér volt, amikor én vágtam el, ahogy első kisfiam születésekor is, mert erre mindig szükségem van, hogy el tudjam búcsúztatni a várandósságom utolsó pillanatait... 
Az aranyóránk csodálatos volt. Fél óra múlva meghozták a nagymamák Bencét, elsőszülött kisfiunkat, és a párom behozta a szülőszobára. Akkor váltunk együtt, nagy családdá. Bence megilletődve vette szemügyre kisöccsét, aki még magzatmázasan, csupaszon nézelődőtt a mellkasomon. Odafeküdt mellém az ágyra, a párom átölelt bennünket hátulról, és csak oldódtunk fel a pillanatban. A szülőszobába a sötétítő sötétkék redői között beragyogott a nap.

Néhány a rengeteg csodálatos fotó közül:

Bence végig velünk maradt, és együtt mentünk le az aranyóra leteltével az újszülött osztályra. A szülésznőm elkísért, hogy a szülési tervem bizonyos pontjait átbeszélje a csecsemős nővérekkel is, hogy minden vizsgálatra szeretném elkísérni a kisbabámat, lemondok a fürdetéséről, és a lehető leghamarabb szeretnénk elhagyni a kórházat. Nem mondom, hogy zökkenőmentesen, minden nővér, és a gyerekorvos is egyöntetűleg jól fogadta volna a jelenlétemet a vizsgálatok idején, de végül mindenki megenyhült. 
Sajnos, mint kiderült, a János Kórház nem áll nagyon rugalmasan az ambuláns szüléshez, nagyon ritka is, hogy valaki ezt választja. Ezzel együtt 24 óra elteltével hazaengedtek volna - mert a BCG oltás, a gyermekorvosi vizsgálat, és a hallásvizsgálat megtörtént ez alatt az idő alatt - amennyiben a gyerekorvosunk vállalta volna a PKU szűrést, de sajnos ő pont attól a héttől szabadságon volt, még elérni sem tudtam, nemhogy erről igazolást szerezni. (Csak zárójelben, mint kiderült, ma Magyarországon egyébként háziorvos nem is végez PKU szűrést, csak szülészeti intézmény, vagy intézményen kívüli szülésnél a bába, ezért nem valószínű, hogy tudtam volna produkálni ilyen papírt). A kórház attól elzárkózott, hogy a hazamenetelünk után pár nap múlva visszamenjünk PKU szűrésre, pedig ahogy tájékozódtam, erre más kórházakban van lehetőség. Úgyhogy végül 48 órát maradtunk, és így a PKU szűrést is végigasszisztálhattam, gyengéden, Vincével a kezemben. Bence szerencsére jól fogadta, hogy nem mehetek haza, apukájával csupa élménydús programokat csináltak, és persze látogattak Bennünket.
Szóval végül ennyi kellemetlenség bőven belefért abba a csodálatos élménybe, amit számomra a második szülésem jelentett. Kimondhatatlanul hálás vagyok, és nem győzök köszönetet mondani 

• Kuharcsik Rékának, Hipnobirthing felkészítőmnek, az Örömteli szülés módszerének átadásáért, a rengeteg bátorításért, a tudásért, a hitért, és közös szülésfelkészítő relaxációinkért, 
• doktornőmnek, Dr. Pepó Lillának, aki végig bízott bennem, és aki végtelen empátiával és szeretettel hagyta, hogy a maga természetességében bontakozzon ki a szülésem folyamata, 
• Palotai Éva szülésznőnek, aki kedvességével, nyugalmával, és magabiztosságával minden pillanatban éreztette velem, hogy jó kezekben vagyunk, 
• a János Kórház Szülészetének, és Újszülött osztályának, hogy elviselte az összes bogaramat, és egy kivételellel teljesíteni tudta az összes kívánságomat, 
• Trosztel Adriennek (Babakukk Születésfotó), aki megszámlálhatatlan mennyiségű, csodálatos fotót, és videót készített a legszebb pillanatokról
• a drága páromnak, aki másodszor osztozott velem fiaink születésének csodálatos élményében, és aki annyi áldozatot hozott otthon, hogy felkészülésem teljes lehessen, 
• elsőszülött kisfiamnak, Bencének, aki oly lelkesen, és a maga majd három éves bölcsességével várta velünk a kistesót, 
• és végül, de nem utolsósorban drága kisbabánknak, Vincének, hogy együtt, közösen, kéz a kézben vittük véghez a nagy csodát. 

Kívánok minden nőnek hasonlóan csodálatos szülésélményt!

Kendős Anya

Szülés előtti visszaszámlálás - Várandósságom utolsó napjai - Örömteli felkészülés a második szülésemre videósorozat 7. rész

Sziasztok! Kendős Anya vagyok, és ez az Örömteli felkészülés a második szülésemre videósorozat 7. része. Mint talán sokan tudjátok, valószínűleg pár napom van hátra életem második legcsodálatosabb eseményééig. A második Örömteli szülésemig. Ebben a videóban arról szeretnék beszélni Nektek, hogy hogyan érzem magam most, a második várandósságom utolsó napjaban. A teljes videót itt nézhetitek!

Talán a legjellemzőbb rám most a béke, és nyugalom érzése keveredve egy olyan kellemes, bizsergető izgatottsággal, ahogy szerintem a gyerekek várják a karácsonyt. Csak én nem tudom, mennyit kell még aludni...
Pár hete, nagyjából a 36. hét végétől kezdve kezdtem érezni, hogy leszáll rám a "ősasszony" köd, azaz a szülés előtti befelé fordulás, és már nem csak a relaxációkra, hanem a mindennapokra is jellemző módosult tudatállapot. Az első szülésem előtt is tapasztaltam, meg most is, hogy a napi rendszeres meditációk, és relaxációk hatására a véghajrában már szinte magától is működnek a ezek a dolgok, lalassulok, napjaim nagy részében csak a közvetlen környezetem közelségére vágyom, és nagyon jól érzem magam itthon. Nagyon sokat bújunk egymáshoz a kisfiammal, és a párom testközelségére is nagyon vágyom.
A felkészülésem a végéhez közeledik. Jelenleg naponta kétszer relaxálok, egyszer egy hosszabb, több vizualizációs gyakorlattal egybekötött meditációt végzek, legtöbbször délelőtt, ilyenkor a párom köti le a kisfiamat. Aztán a kisfiam alvásidejében végzem a gátmasszázst, a gátizomtornát, és ilyenkor próbálom egy kötetlenebb relaxációban felvenni a kapcsolatot a pocaklakónkkal, és olykor apával közösen felkészíteni a születésére. Délután ismét akad egy szabad órám, amikor megerősítő relaxációt végzek a szüléshez. Este pedig, ha elaltattam a kisfiamat, akkor, ha még marad energiám, ismét megpróbálom felvenni a kapcsolatot Vincével, és kérem, hogy üzenjen, vagy kérdezzen, ha szeretne valamit. Aztán elköszönök tőle is, és mély álomba zuhanok.
Kiélvezem a várandósságom utolsó pillanatait, az utolsó perceket, amikor még kisfiam a pocakomban lakik. Koncentrálok minden mozdulatára, hiszen soha sem lehet tudni, melyik lesz az utolsó szülés előtti csuklás, helyezkedés, rugás... Így a végére nagyon összeszoktunk a relaxációban is. Az elején sokszor alig bírtam nem kizökkenni a relaxációból, mert mindig akkor kezdett vad mozgolódásba, amikor felcsendült a jól ismert zene. Mostanra együtt lazulunk, és ahogy én is egyre mélyebbre merülök önmagamban, úgy nyugszik meg ő is, és többnyire mozdulatlanul figyel, vagy alszik. Úgy érzem nagyon-nagy az összhang köztünk.
Hát így vagyunk mi, még egy testben. De nagyon várom már a nagy találkozást!
Köszönöm, hogy velem tartotok! Az Örömteli felkészülés a második szülésemre videósorozat következő, 8. része A szülés lesz. Iratkozzatok fel a Kendős Anya Youtube-csatornára, hogy ne maradjatok le róla! 

Kendős Anya

A klasszikus pocakkötés 7 előnye

Ebben a videóban a legklasszikusabb pocakkötést kötöttem meg Nektek. Mutatós, és elsősorban esztétikai funkciójú pocakkötéseket már sokat láthattatok általam, most viszont, így a várandósság vége felé szeretném bemutatni ezt a pocakkötést, aminek az esztétikai funkcióján túl hét egyéb fontos funkcióját is összeszedtem, amely a videó második részében látható/hallható.

Először egy hatos méretű, hosszú, szövött kendővel kötöttem meg, Baranka Pillangószárny kendővel, aztán pedig egy Liliputi rugalmas kendővel, ami még most rajtam is maradt. Talán már tudjátok rólam, hogy én eslősorban szövött kendővel szeretek dolgozni, de ez a pocakkötés mindkettővel kivitelezhető. Nézzük akkor ennek a pocakkötésnek a hét egyéb funkcióját!

1. Először is, a testtartás javul. Azáltal, hogy a lapockákon kereszteztük a kendőszárakat, majd a vállakon előre vezettük, 

2. a helyükre kerülnek a vállak, és ez a pocakkötés segít felvenni a legoptimálisabb testtartást, vagyis amikor a vállakat lazán leengedve kissé hátrahúzzuk, és a medencét előrebillentjük. Ez az optimális testtartás, várandósságtól függetlenül is.

3. Amiatt, mert a vállak a helyükre kerülnek, kitágul a mellkas, 

4. Javul a tüdőkapacitás, jobb lesz az oxigénellátottság

5. Több levegő jut a babához is.

6. A vállakon való keresztezés, és a pocak alátámasztása miatt - amikor alul, a pocak alatt hozzuk előre a kendőszárakat - könnyebb lesz a pocak.

7. Tehermentesül a hát, és az ágyéki gerincszakasz.

Hajrá! Pocakkötésre fel!

Szülési tervem és egyéb praktikák - Örömteli felkészülés a második szülésemre 6.rész

A fizikai és testi felkészülés a lelki mellett szintén az Örömteli szülés program fontos része. A teljes videó itt elérhető!

Ennek keretében alapos utánajárások után kiválasztjuk a szülés helyszínét: kórházban, vagy otthon szeretnénk-e szülni, kiválasztjuk a megfelelő segítőket, azaz, hogy kik legyenek jelen a szülésünknél. Mivel én már az első kisfiamat is a János Kórházban szültem, és nem volt okom váltani, második kisfiam is itt fog születni. Már az első kisfiammal való várandósságomban kijártam az utat, azaz hosszas gondolkodás után kiválasztottam a szülész doktornőmet, Dr. Pepó Lillát, és a szülésznőmet, Palotai Évát. Nagyon fontosnak tartottam már első alkalommal is, hogy olyan szakembereket válasszak, akik támogatni fognak a természetes szülés megvalósulásításában, és bár akkor még a programot egyikük sem ismerte, szerencsére nem kellett csalódjak. Így másodjára is mellettük döntöttem.
Az Örömteli szülés tanfolyamon tanultam róla, így már első alkalommal is készítettem szülési tervet. Ez egy olyan dokumentum, ahová föl lehet jegyezni az összes kívánságodat - persze ez csak azután lehetséges, ha kellő tudatosságot szereztünk már a szülési folyamatot illetően. Ezt a dokumentumot a kórházi papírjaink mellé fűzik le, és a tartalmát ismernie kell az orvosnak, a szülésznőnek, de még a csecsemős nővéreknek is. Mivel már az első szülésemnél is sikerült minden pontnak megvalósulnia, most a második szülésemnél csak néhány dologgal kellett kiegészítenem a szülési tervet.
Nagyon jó ötletnek bizonyult, hogy a szülőszobai felvételhez szükséges papírokat, beleegyező nyilatkozatokat előre elkértem a szülésznőmtől, és ugyanabban a dossziéban, ahová a szülési tervet, a várandóssággal kapcsolatos papírokat, apasági nyilatkozatot, szülők papírjait - adtam már le előre a szülésznőmnek, így nem két méhösszehúzódás között kellett lediktálnom például anyukám nem egyszerű vezetéknevét.
A testi felkészülésemet a várandósságom elejétől heti egyszer-kétszeri alkalommal végzett kismamatornával, gátizomtornával, majd a várandósság 33. hetétől napi úszással, és gátmasszázsal biztosítottam. 

A fizikai fittség sem elhanyagolható. Ha például vajúdás közben a guggoló testhelyzet esne a legjobban, azonban a comjaink ereje nem bírja, az elég kellemetlen tud lenni. A gátizomtorna, és a gátmasszázs technikája tanulható, én előbbit a kismamatornán, utóbbit pedig az Örömteli szülés tanfolyamon sajátítottam el.
Emellett már az első szülésem előtt is alkalmaztam a málnalevél tea fogyasztását a 36. héttől, ezt most is beiktattam, valamint a homeopátiás szülésfelkészítő kombinációt, szintén a 36. hét végétől. 
A megfelelő táplálkozás, és a bőséges folyadékfogyasztás, vitaminbevitel is a testi felkészülés része. Mivel eredeti szakmám szerint dietetikus vagyok, ezzel a részével volt a legkevesebb problémám.
Egyszóval a természetes, háborítatlan szülésre - női létezésünk egyik legnagyobb pillanatára - való felkészülés a napi rendszeres relaxáxiós gyakorlatok, légzőgyakorlatok, meditációs és vizualizációs gyakorlatok, a gátmasszázs, gátizomtorna, fizikai testünk karbantartása nem kevés időt, és energiát igényel, de nem is kérdés, hogy mennyire megéri. 

Korai szobatisztaságunk története - Lépésről-lépésre

Sziasztok! Ebben a videóban egy nagyon kényes témáról van szó, ezért szeretném ismét kiemelni, hogy csak a saját tapasztalataimról szeretnék beszámolni, arról, ahogy nálunk történt. A teljes videó itt elérhető.

Nem másról van szó, mint a korai szobatisztaságról. Találkoztam egy módszerrel, az EC, vagy természetes csecsemőhigiénia módszerével, amit nem a kezdetektől alkalmaztam én sem. Én csak követtem az ösztöneimet, és felfigyeltem arra, hogy a kisfiam pár napos kora óta előszeretettel pisilt pelenkacserekor. Szinte mindennapos volt, hogy lepisilt, a legkülönfélébb helyzetekben. Így, azon kaptam magamat, hogy a pelenkacseréket áthelyeztem a fürdőszobába, és amikor levettem róla a pelust, már előre a csap fölé tartottam, és rengetegszer sikerült így elkapni a pisit, és idővel olyan is előfordult, hogy a kakit is. A családom nagyon mosolygott ezen, és végül az ő unszolásukra vettünk egy bilit, a kisfiam hat hónapos korában, hogy legalább ne legyek a fürdőszobához kötve a peluscserékkel. Így onnantól kezdve egy hagyományos bili fölé tartottam őt a pelenkacserék közben. 
Amikor a kisfiam hét-nyolc hónapos lett, és mászásból stabilan kiült, felgyorsultak az események. Mivel még ekkor is előszeretettel pisilt pelenka nélkül a fürdőszoba kövére, elkezdtem őt ráültetni a bilire, és játékokat adtam neki. Természetesen semmi erőszak nem volt, ha nem volt kedve ott ülni, akkor egyszerűen lemászott róla, és én nem erőltettem, de olyan is volt, hogy egész hosszasan elüldögélt rajta, és ilyenkor szinte mindig volt eredmény is. Az "esti bilizéseket" követte a reggeli is. Reggel, amikor levettem róla a pelust, ugyanúgy leültünk egymás mellé, csak ő a bilire, és ültünk ott addig, amíg ő akart. Ekkoriban, a kisfiam egy éves korában állt be a napi egyszeri székletürítésre, és ez szinte mindig a reggeli pelus levétele utáni bilin üléskor történt. Így egy éves kora után már nem nagyon emlékszem, hogy kakis pelust kellett volna mosnom. Innentől kezdve minden peluscsere előtt "biliztünk". 
Tavaly májusban, ami egy rendkivül meleg, nyári hónap volt, és akkor volt a kisfiam másfél éves, arra figyeltem fel, hogy egyre nehezebb őt pelenkázni. Sokszor le is vette magáról a pelust, vagy én kergettem őt hosszasan a nappaliban a tiszta pelussal, mert ő kézzel-lábbal tiltakozott. Így azt gondoltam, tegyünk egy próbát, és szabadjára engedtem a pucér kisfiamat a kertben, és persze a lakásban is. Innentől kezdve következett egy olyan két hét, amikor mindenhova pisilt, sokszor a kertben, de olyan is volt, hogy a nappali szőnyegére. De ahogy teltek.múltak a napok, egyre többször jelzett is. Mivel akkor még csak épphogy elkezdett beszélni, mindössze annyit mondott csak: "Piss, ajtó!" Ez jelentette azt, hogy pisilnie, vagy kakilnia kell, és hogy a fürdőszoba ajtóján keresztül jussunk el a biliig. :) Mivel ilyen jól haladtunk itthon, én már akkor sem szerettem volna visszaadni a pelust, amikor elmentünk itthonról, úgyhogy beszereztem egy hordozható bilit (a videón meg is mutatom), a neve: My carry potty, amely szerintem egy zseniális találmány. Eleve nem néz ki úgy, mint egy bili, hanem olyan, mint egy játékos bőrönd. Teljesen légmentesen zár, azaz, ha olyan helyen voltunk, ahol nem tudtam kiönteni a produktumot, akkor akár hazáig szállíthattam benne. Ezzel a csodálatos eszközzel kiegészülve éltük napjainkat.  Egyszóval két hét alatt elértük a közel 100%-os nappali szobatisztaságot.
Ezt követte az éjszakai. Amikor ilyen sikerek lettünk a nappali pelenkátlanodásban, szinte ugyanakkor megtörtént az is, hogy a kisfiam tíz egymást követő éjszaka is száraz pelussal ébredt. A tizenegyedik este feltettem neki a kérdést: pelust szeretne-e, vagy inkább alsónadrágot, amiket már akkor napközben használtunk. Egyértelműen a kisnadrágot választotta. Úgy döntöttem, megbízok benne. Az ezt követő két hétben összesen háromszor történt éjjel baleset, és ötször ébresztett, hogy pisilnie kell. Viszont azóta, az elmúlt több mint egy évben soha!!! nem pisilt be, és elenyészően kevésszer kelt éjjel arra, hogy pisilnie kell, többnyire simán kibírja reggelig.
Hát így történt. Most, hogy a kisfiam már két és fél éves, és már megtanult állva is pisilni, mint a nagyok, már az utazóbilire sincs szükségünk. Teljesen egyértelmű neki az, hogy a Wc-re járunk, ha pisilni, vagy kakilni kell, és szerintem nincs is olyan emléke, hogy valaha pelenkát hordott. Ezt abból gondolom, hogy a kortársai sokszor pelusosak még, és ő csodálkozva néz végig egy peluscserét, és kérdezi, hogy anya, az mi? 
Én úgy gondolom, hogy mivel ő még ennyire pici volt, amikor már ezekkel a dolgokkal találkozott, nekem sokkal könyebb dolgom volt ezen a téren, mint az olyan édesanyáknak, akik 2,5-3 éves korban kezdenek neki a szobatisztulásnak, amikor már a dackorszak is kezdetét veszi. Tisztában vagyok vele, hogy az éjszakai szobatisztaság meglétét egy hormon szabályozza, és elképzelhetőnek tartom, hogy a kisfiam szervezetében ez a hormon nagyon korán megjelent. Mindenesetre az biztos, hogy hiba lett volna a részemről nem az ösztöneimre hallgatni. 

Kendős Anya, 2019.06.10

Mit viszek magammal a szülésre? Kórházi táskám tartalma

Sziasztok! Ebben a videóban arról szeretnék beszélni, hogy mit viszek magammal a kórházi táskámban. Mint tudjátok, ez a második szülésem lesz, úgyhogy az első szüléshez képest pár dolgot racionalizáltam a táskám tartalmát illetően is. 
A teljes videó megtekinthető itt!

Ezúttal egy darab, kézipoggyász méretű gurulós bőröndöt viszek, amit most veletek fogok összepakolni. 
💜 Apás, kórházi műtős szett. 
Először is, bár tudjátok, hogy természetes szülésre készülök, és szerencsére az első szülésem során is bontatlan maradt - remélem ezúttal is így lesz, ha Isten is úgy akarja - az apás műtős szett. 
💜 Egy darab, kis méretű törölköző nekem. 
💜 Egy darab karikás kendő. 
Ugyan hordozási tanácsadóként a gyermeágyas időszakot szoktam szoktam javasolni kihagyni a hordozásból, ebben az időszakban inkább apuka hordozzon, de ismerve magamat, nem fogom tudni megállni, hogy már az első napokban is, akár ülő testhelyzetben, de rövid időszakokra ne kössem magamra Vincét. Így is nagy dolog, hogy egy darab karikás kendőnél megálltam.  
💜 Hálóing, és köntös. 
💜 Pelusok.
A kisbabámnak egy textilzsákban gyűjtöttem össze a pelusokat. Mivel mi mosható pelenkát fogunk használni, ezért csak a kórházi benntartózkodás idejére vettem egy csomag újszülött méretű eldobhatós pelenkát. De azért bekészítettem egy összekészített mosicsomagot is, haza ugyanis már majd mindenképpen ebben jön Vince.
💜 Nagy méretű, Tena lady betétek nekem.
💜Jégbetét. 
Ez az első szülésem során nekem egy megváltás volt. Ugyan sikerült gátvédelemben szülnöm, tehát nem keletkezett gátseb, vagy gátsérülés, de szülés után a megduzzadt gátszöveteknek, szeméremtestnek nagyon jó érzés volt az első három éjszaka a jégbetét, úgyhogy ez most sem maradhat ki.
💜 Fehérneműk, szoptatós melltartó.
💜 Babapopsitörlő kendő.
💜 Domestos törlőkendő nekem.
💜 Papucsok. Külön papucs a fürdéshez, külön a szobába.
💜 Evőeszközök, illetve én pohár, és bögre helyett ugyanazt a melegentartó termoszt viszem.
💜 A vajúdáshoz mécsesek.
💜 Egy zokni nekem.
💜 Finom, plüss babatakaró.
💜 Textilpelenkák.
💜 A kicsinek kesztyű.
💜 2 pár mini zokni.
💜 A kicsinek elmenős ruhák. 
A János Kórházban a kisbabák a kórházi ruhákban vannak, úgyhogy csak a hazamenetelre kell vinni itthonról ruhát. Többfélét bekészítettem, mivel nem tudom milyen idő lesz.
💜 Maminesszeszer, aminek a tartalma: 
💜 Piperecuccok, tusfürdő, arckrém, fogkrém, fogkefe, testápoló, fésű, hajgumik
💜 Melltartóbetétek.
💜 100% lanolinos mellbimbóápoló krém.
Ez nekem az első szülésemkor csak az első pár napkban kellett. Lehet, hogy most még annyira sem kell, hiszen tudjátok rólam, hogy még szoptatom a nagyobbik fiamat, és edzésben vannak a melleim :)
💜 Gátmasszázsolajom.
Ezt itthon is minden nap használom a 36. héttől, de a szüléshez is viszem, mivel a szülésznőm is ennek segítségével biztosítja a gátvédelmet.
💜 Vajúdó olajom.
Ezt a várandósságom elejétől fogva használom az Örömteli szüléshez felkészítő napi rendszeres relaxációk alkalmával.
💜 A babanesszeszer tartalma:
💜 Popsikrém.
Ugyanezt használtuk az első kisfiammal, ez egy 100% tisztaságú bio kókuszzsír balzsam. De mivel mi mosható pelenkát használtunk, nem használtunk popsikrémet rendszeresen, csak fogzáskor, amikor a bőr kipirosodása jelentősebb volt.
💜 Fültisztító pálcika, és vatta a köldökcsonk ápoláshoz.
💜 Babahintőpor, ami a kórházi listán szerepelt.
💜 Babaolaj. Tervezem most is, ahogy első kisbabámmal is a babamasszázs alkalmazását már az első naptól, ahhoz szükséges.
💜 Babafürdető. 
Van egy olyan tervem, ami nem tudom, hogy megvalósítható-e, mindenesetre a szülési tervembe bele foglaltam - a szülési terv fontosságáról egy következő videóban fogok beszélni - hogy szeretném magam fürdetni a kisbabámat, illetve, ha ez nem lehetséges, akkor a kórházi benntartózkodás ideje alatt eltekinteni a fürdetéstől. Meglátjuk, hogy ez megvalósítható lesz-e, mindenesetre betettem egy hipoallergén babafürdetőt. is a babanesszeszerbe. 
💜 Babatörölköző.
💜 Papírok.
💜 Jógamatrac, jógapárna.
Nektek elárulom, hogy mi a tervem. Nagyon szeretnék ezúttal ambuláns szülést. Nyilván erre készülni nem lehet,  mert erre csak akkor van lehetőség, ha minden zavartalanul lezajlik a szülési folyamatban, ha a baba is, és a mama is száz százalékos állapotban van a szülés után, de ha igen, akkor elméletileg van lehetőség arra, hogy a elhagyjuk a kórház területés, 24 órás otttartózkodás után, mindketten. 
Ami biztosan feltűnhetett még nektek, hogy a kórházi listákon szokott szerepelni még pár dolog a kisbabának, cumi, cumisüveg, iletve a mamának mellszívó eszköz, és mellbimbóvédő szilikon. Ezeket én már első alkalommal sem vittem, mert szintén a szülési tervemben rögzítettem, hogy nem szeretnék a babámnak semmit adni az előtejen, és az anyatejen kívül, sem tápszeres pótlást, sem cukrosvizet. A gyakori mellretételben hiszek. 
Köszönöm, hogy velem tartottatok, és remélem érdekesnek találtátok a videót. Ha nem tettétek még meg, akkor kérlek iratkozzatok fel a csatornára, hogy ne maradjatok le a többi részről sem, a harangocskát is nyomjátok meg. Sziasztok!

Második várandósságom a lelkemben - Örömteli felkészülés a második szülésemre 5. rész

Kendős Anya vagyok, és ez itt az Örömteli felkészülés a második szülésemre videósorozat 5. része.
Ebben a részben egy mély lelki tartalommal jöttem, a második várandósságom személyes megéléséről. A teljes videó megtekinthető itt:

Az első várandósságom tele volt várakozással, rácsodálkozással, már-már gyermeki naivitással. Mivel szerencsére soha nem volt bennem félelem a fájdalomtól, tudtam, hogy hüvelyi úton szeretnék szülni. 
Természetesnek tartottam, hogy természetesen szeretnék szülni, és fele ennyit sem tudtam arról, hogy a természetes szülés a kórházakban sokszor mennyire nem természetes.

Még azt sem tudtam felfogni, hogy mennyire nagy szerencse, hogy Isten elvezetett az Örömteli szülés tanfolyamra, ami nélkül ma már hiszem, hogy nem valószínű, hogy így sikerült volna a szülésem. 
A várandósságom utolsó hónapjában a tanfolyamon tanult relaxációkat végeztem naponta többször is, és ennek köszönhetően csodálatos nyugalomban "lebegtem" és vártam a nagy pillanatot.
Csodálatos szülésélményt éltem meg, még annál is csodálatosabbat, mint amilyenről álmodtam. 

Rendkívül hálás voltam, amiért ez számomra megadatott. Anya lettem, ráadásul egy ilyen beavatásélmény kíséretében, azt gondoltam, hogy én már semmi másra nem fogok vágyni az életben. 
De érdekes az emberi természet. Rá kellett jönnöm, hogy a második gyermekre ugyanúgy lehet vágyni, mint az elsőre.

És itt kapott el a gépszíj. Szerettem volna a második várandósságommal ugyanazt megélni, mint az elsővel.
Ugyanannyi időt szentelni a pocaklakónak
ugyanannyit relaxálni és gyakorolni
ugyanannyit tornázni
ugyanannyit dolgozni azon, hogy minden pillanatot emlékezetessé tegyek, hiszen összesen kilenc hónap adatott átélni, hogy egy test, két lélek vagyunk.

De az igazság az, hogy minden más. Nem jobb, vagy rosszabb, csak más.
Nincs ugyanannyi idő, mert mindig ott a 2,5 éves is, és persze vele együtt az érzés, hogy vele is szeretnék minden együtt töltött pillanatot még teljesebben megélni, mert erre az időre is emlékezni kell, amikor még csak Ő volt. Az Egyetlen.

A második babánk születéséig eltelő idő az elsőszülött gyermekünkkel való kapcsolatunkban is egy visszaszámlálás.

Hát így teltek a hetek.
A várandósságom vége felé pedig, megjelent valami, amire nem is számítottam. A félelem. Na nem a szüléstől. Sokkal inkább attól, hogy lehet-e a szülés mégegyszer ennyire tökéletes, mint amilyennek én éltem meg az elsőt. 

És a félelem dolgozni kezdett. A 28. és a 32. hét között a kisfiam hol csücsült, hol haránt feküdt. Minden orvos akkurátusan felvéste a papíromra. Hiába tudtam, hogy elsőszülött kisfiam is későn fordult be, az agyamba beúszott a császármetszés lehetősége... És vele együtt a vívódás:

Szabad-e ennyire önzőnek lennem, hogy bele sem akarok gondolni a császármetszés lehetőségébe?
Egyáltalán önzőség-e a legjobbat akarni a kisfiamnak, ugyanúgy, ahogy a bátyjának?

Szóval új érzések jöttek, amiket nem ismertem az első várandósságomból. Ott még csak annyit tudtam, hogy természetes szülést szeretnék, de nem volt egy olyan életre szóló élmény a hátam mögött, amelyből nem szerettem volna leljebb adni.

Az elsőnél, amikor elmentem az ÖSZ tanfolyamra, csak még magabiztosabb lettem, és fel sem merült bennem, hogy másként is végződhet. Olyannnyira, hogy amikor a szülés megindulásának napján, kora reggel a doktornőm azt mondta, hogy nagyobb esélye van a császármetszésnek, mint a hüvelyi szülésnek, meg sem hallottam. 

Most pedig még attól is képes voltam hetekig félni, hogy kisfiam csak a 32. hét végén fordult be. 
Kerestem az okokat. Miért lehet, hogy nem veszi fel a születéshez szükséges pozíciót?

És aztán átszakadt a gát. Magzatkommunikációs terapeutám, és a sok relaxáció következtében egyszerre megértettem. Azt hiszem aznap egész nap sírtam. Rájöttem, hogy fókuszt tévesztettem a tökéletes szülésre való készülődésben. Úgy tűnhetett, talán kicsi babám számára is, hogy a fontosabb lett a mód, mint a cél, vagyis az, hogy akárhogy is alakul, a vége mindenképp az lesz, hogy a kezembe foghatom a kisbabámat. 
Hogy valójában elsősorban ŐRÁ vágyom, és csak másodsorban arra, hogy életemben talán utoljára átélhessem a természetes szülés misztériumát.

Így történt, hogy azon a napon el tudtam engedni a tökéletes szülés eszményét. Alázatra volt szükségem, és megérkezett. Istenemre, és a kisbabámra tudtam bízni a sorsunkat. Megkönnyebbültem.

És aztán pár napon belül megtörtént a csoda. Kisfiam felvette a fejvégű pozíciót, a 32. hét 6. napján.
Azóta újra félelem nélkül élek, és hittel, hálával, és végtelen szeretettel gyakorlom az örömteli szüléshez segítő relaxációkat, légzőgyakorlatokat, és testtel, lélekkel készülök a szülés, születésélményünkre, akárhogy is alakul majd. 

Köszönöm a figyelmeteket, és köszönöm, hogy végig hallgattatok. Ha tetszett ez a videó, kérlek nyomjatok egy lájkot, és ha még nem tettétek meg, iratkozzatok fel a Kendős Anya Youtube-csatornára. Ha a kis harangot is megnyomjátok, akkor kaptok majd értesítést arról is, ha felkerül az új videó a csatornára. Köszönöm, hogy velem tartotok az Örömteli felszészülésben!